
A Borsodi Hőerőmű Vállalat a térség meghatározó vállalata volt hosszú évtizedeken át. Végóráit az 2000-es évek elején élte, több kedvezőtlen tényező, valamint átgondolatlan döntések miatt. A cég magyar vezetője Négyessy István volt a privatizáció előtt és azt követően 3 évig, aki amíg elfogadható döntések születtek, azokat igyekezett segíteni.
Akkor azonban, amikor a privatizációt követően, számára elfogadhatatlan lépések történtek, hátrányt okozva a cég dolgozóinak, „kiszállt”, elhagyta az akkor már amerikai tulajdonú céget.
A hőerőmű fénykoráról, a privatizáció előkészítéséről, s a privatizáció során az emberi egzisztenciákat érintő tulajdonosi döntésekről beszélgettünk vele. Szóba került, mi volt az a mozzanat, amikor azt mondta, én ezt nem vállalom, nem teszem meg a cég dolgozóival, inkább távozom.
A beszélgetésből érdekes életút, a hőerőműhöz kapcsolódó sok érdekes történet derül ki.
A VÁLLALAT FÉNYKORÁRÓL
-A Borsodi Hőerőmű vállalatot az energiai szektorban zászlóshajónak tekintették. Miért mondhatták ezt?
-Az erőmű az 50-es évek épült. Miért is? Kazincbarcika építéséhez, a lakhatáshoz, az épülő BVK-hoz, a bányászathoz kellett az energia.
A régi „Kiserőmű” már nem tudta kiszolgálni azt az energiaigényt, amire szükség volt. Egyre több bánya nyílt, elkezdődött a város és a BVK építése. Ide kellett a villamosenergia, a vegyipari technológiához a hőenergia is. Elindult a város építése is, három kistelepülés összeolvadásából egy kislétszámú város jött létre. A fejlesztések miatt ide vonzani kellett a munkarőt mind a bányászatba, mind a vegyiparba, mind az energetikába. Vonzani pedig azzal lehetett, ha volt lakhatási, oktatási lehetőség, vonzó város. Ahogy ezek a fejlesztések egymásra épültek, ezekben meghatározó volt a Borsodi Hőerőmű Vállalat szerepe. A város építésével párhuzamosan a városi távhőszolgáltatás, fűtés és melegvíz ellátórendszer kiépítésére is sor került.
Visszatérve az üzemre. Helyben termelték a bányák a tüzelőanyagot. A Központi Szénosztályozó volt az a létesítmény, ahol a szenet osztályozták, azaz a lakossági szenet és az energetikai szenet szétválasztották. A szénosztályozó közvetlenül el tudta látni a hőerőművet energetikai szénnel.
Tudni kell, hogy a bányák villamosenergia ellátása meglehetően speciális, ott egy biztonsági kérdés az, hogy az energiaellátás zavarmentes, szünetmentes legyen. Ez igaz a vegyiparra is, hiszen a gyártás során leálló áram és hőszolgáltatás komoly károkat okozhat, megdermedhet pl. a gyártási anyag, tönkretéve a teljes rendszert. A város távfűtésének is folyamatosnak kell lenni. Ezek miatt mind a bányák, mind a vegyipar, mind a lakások fűtése felé kellett biztonsági rendszert működtetni, azaz duplikálni kellett az energiaszolgáltatás berendezéseit. Kellett a villamosenergia a város, a régió működéséhez is. Ezért minden rendszer duplikálva került kiépítésre, a dolgozókat is kiképezték, hogy üzemzavar esetén a tartalékrendszert azonnal el tudják indítani. Ezek miatt mondhatjuk, hogy zászlóshajó volt a Borsodi Hőerőmű Vállalat.
Az erőmű fénykorában 2,2 petajoule hőenergiát használt föl a tüzelőanyagból, csúcskapacitása 171 megawatt volt, ezen felül a város teljes távfűtését és a BVK hőigényét ellátta megfelelő üzembiztonsági tartalékokkal.


-Mennyien dolgoztak a cégnél ebben az időszakban?
–Az erőműnek fénykorában 1050-1100 dolgozója volt. Ez a létszám nem csak az energiatermeléshez kellett, hanem ahhoz a szerteágazó tevékenységhez is, amit végzett a vállalat. Annak, hogy az erőmű dolgozói ma is összetartanak, fontos eleme, hogy a vállalat nem csak munkahely volt, hanem egy olyan közösségteremtő hely is, ahol a kapcsolatok túlnyúltak a cég kapuin, s ez még ma is tart. Még ma is megvan a vágy az erőmű dolgozóiban, hogy szeretnek találkozni, egymásnak segíteni, stb. Ennek folyománya az is, hogy rendszeressé váltak az Erőműves Találkozók.
-Mennyire volt sokrétű a cég működése?
Az energiatermelés mellett végeztük a szakmunkásképző intézetek tanulóinak szakmai gyakorlati képzését. Itt szakoktatók, erőműves munkaviszonnyal fogadták a szakmunkás tanulókat, lakatos, hegesztő, villanyszerelő, ács-állványozó, bádogos szakmában folyt a képzés. Ezeknek a fiataloknak a képzése tanműhelyi, majd üzemi körülmények között történt.
A másik fontos dolog a szociális ellátás. A dolgozók számára üdülési lehetőséget biztosítottunk barátságos áron. A cégnek két saját tulajdonú üdülője volt, az egyik Miskolctapolcán, a másik Mezőkövesden. Ez utóbbi a téli időszakban nem működött. A cég dolgozói, bár szerették a miskolctapolcai üdülőt, sok új élményt nem jelentett számukra. Ezért együttműködést kötöttünk más erőművekkel, az üdülők hasznosításáról. Onnan jöhettek hozzánk pihenni, mi pedig mehettünk az ő üdülőjükbe. A Pécsi Hőerőművel Harkányfürdőre volt megállapodásunk, a Százhalombattai Dunamenti Erőművel pedig a balatonkenesei üdülőjükre, ahol közvetlenül a vízparton volt, saját stranddal, saját kikötővel. Ők szívesen jöttek Miskolctapolcára kirándulni, a mi dolgozóink pedig szívesen utaztak a Balatonra, vagy Harkányba.
Voltak hasonló elven működő külföldi kapcsolataink is. Lengyelországban Danszkban, az akkori Csehszlovákiában pedig a Tátrában.
Működött saját üzemi konyha menü és a la carte rendszerű étkezési lehetőséggel. Ezek kedvezményes árú konstrukciók voltak.
Az erőműnek volt járműjavító műhelye szakemberekkel. Itt a cég járműveinek karbantartását, vagy javítását végezték el a személyautótól a nagyteljesítményű munkagépekig.
Volt vasútüzemünk, saját mozdonnyal, vagonbuktatóval és vasúti személyzettel.
Komoly létszámú gondnoksága is volt a hőerőműnek, ami az üdülőket, az ún. „Kiserőmű lakótelepet” működtette. De hozzájuk tartozott a berentei lakótelep, a kultúrház és a kastély és sportpálya is.
A fénykorában tehát nagy létszámú volt az erőmű dolgozói kollektívája, ami magában foglalta az energiatermelést, képzést, javítást, szociális ellátást, gondnokságot.
A PRIVATIZÁCIÓ ELŐSZELE ÉS KEZDETE
Amiről eddig beszélgettünk, az volt a Borsodi Hőerőmű Vállalat fénykora. Az évek múlásával sokféle ok miatt gyűltek a viharfelhők a vállalat feje felett, s lassan elérkezett a privatizáció előszobájába. Mi minden történt ebben az időszakban?
Ahogy eljutottunk a privatizáció előkészítéséhez, a Borsodi Hőerőmű Vállalatot beolvasztották a Tiszai Erőmű Zrt.-be, ez a Tisza II-t azaz a nagy tiszaújvárosi gázos erőművet jelentette, illetve a szenes Tiszapalkonyai Hőerőművet. Célja volt ennek a lépésnek többek között az, hogy előkészítsék a privatizációt. Ezzel a lépéssel a Borsodi Hőerőmű Vállalat telephellyé vált. A Tiszai Erőmű Zrt-hez tartozott még a Tiszalöki-, a Kiskörei- és Kesznyéteni vízi erőmű is.
A privatizáció előkészítésében aztán olyan lépések következtek, amik nem szolgálták a Borsodi Hőerőmű hosszútávú jövőjét.
Az egyre csökkenő helyben termelt szénből az itteni, azaz a Borsodi Hőerőművön kívül más erőművek már nem igazán tudnának működni. A lényeg, két erőművet a borsodi szénbányák már nem tudtak volna ellátni, Tiszapalkonyára nem jutna elegendő szén. A Tiszapalkonyai Erőmű ellátása egyébként is vegyes volt, mert minden szénbányától, Nógrádból, Dunántúlról is vásároltak szenet, amit az ottani helyi erőművek igényét meghaladta. Ha volt olyan helyzet, hogy a Borsodi Szénbányáknál képződött egy-egy vasúti szerelvény felesleges szén, akkor azt Palkonyára irányították. Lehet mondani, hogy a szénbeszerzés tekintetében egy gyűjtőhely volt a Tiszapalkonyai Erőmű.


Ennek a komplex cégnek a vezetését a tiszaújvárosi erőmű adta, akik azon voltak, hogy a Borsodi Hőerőmű Vállalatot be kell zárni, és a Tiszapalkonyai Erőműnek kell tovább működni. A palkonyai erőmű felveszi a borsodi szenet, meg importszenet is kap.
Itt viszont mi már korábban előkészítettük egy vadonatúj technológiával működő szeneserőművi blokk tervét, ami az akkori követelményeknek megfelelt.
-A borsodi szén legnagyobb gondja a magas kéntartalom volt. Gondolom, hogy ennek a tervezett beruházásnak része volt a kéntelenítés is, hiszen az uniós csatlakozás miatt a nagy kéntartalmú szén csak komoly műszaki tartalom, a kéntelenítést biztosító berendezés esetén használható.
–Így van, kéntelenítővel, elekrofilterekkel felszerelt, fluid tüzeléstechnikát alkalmazó, a korábbinál nagyobb hatékonyságú korszerű üzem lett volna, amire nekünk már megvolt mindenféle hatósági engedélyünk. Építési engedéllyel, hálózati csatlakozási engedéllyel, környezetvédelmi engedéllyel, hosszútávú villamosenergia termelési előszerződéssel rendelkeztünk. A lényeg, mindennel készen álltunk. Ebben ugyanúgy érvényesült volna a BorsodChem áram- és ipari hőellátása, illetve a város távhőellátása.
Az építési területet is előkészítettük. Csak az kellett volna, hogy a beruházási költséget valaki előteremtse, vagy biztosítsa. Az MVM Zrt. már nem akarta finanszírozni, mert éleződött a villamosenergia iparág privatizációja. Úgy gondolta, olyan befektető kell, aki ezt hajlandó megfinanszírozni.
Ott van Palkonya, amelyiknek a távlati lehetősége a bezárás előtti maradék élettartam kihasználása. Ott van a tiszaújvárosi gázos erőmű, ami az élettartama vége felé járt. Úgy tervezték, hogy a Borsodi Hőerőmű Vállalatnak befektetőt kell keresni az új erőmű építéséhez, és erre a befektetőre akarták terhelni az itteni bányák egy részének bezárását és annak költségeit. Ezért kitalálták, hogy a Borsodi Hőerőművet vegyék ki a Tiszai Erőmű Zrt.-ből, és integrálódjon Lyukóbányával és a Központi Szénosztályozóval, ez legyen egy cég, ami későbbi Borsodi Energetikai Kft. lett.
Egy évig tartott az a folyamat, amely során a különböző tevékenységeket, munkakultúrát kellett összecsiszolni. Végül is ezt sikerült a privatizáció előtt befejezni.
A sikeres privatizáció eredményeként egy amerikai befektető vásárolta meg a Borsodi Energetikai Kft.-t, és kötelezettséget vállalt a létesítéshez szükséges engedélyekkel rendelkező új erőmű megépítésére. Ugyanez a befektető vásárolta meg a Tiszai Erőmű Zrt. Tisza II. gázos hőerőművét és a Tiszapalkonyai Hőerőművet.
Végül a Borsodi Hőerőműben az új erőmű építése a befektetői szándék elmaradása miatt nem történt meg, az Erőművet és Lyukóbányát a Szénosztályzóval addig üzemeltette, amíg azok gazdaságosan működtek a maradék élettartam teljes kihasználásával. Ha megvalósult volna az új erőmű, a fokozatosan kimerülő Borsodi Szénbánya energetikai szenét hasznosította volna, azt követően pedig import szén volt a tervben. Itt elsősorban lengyel szénre alapoztak, de szó volt Dél-Afrikából érkező szénről is. Ezt hajóval el lehet hozni (tengeri és dunai hajózással) Budapestig, onnan pedig vasúton. Itt meghatározó, hogy a szén fűtőértéke magas, ás alacsony a hamu tartalma.
-rizner-
Borítókép fotó: Boros Tamás
Folytatjuk: A privatizáció további lépései a következő cikkben.
