Sikeres volt a városszépítők őszi virágbörzéje

Közkedveltté, keresetté vált Kazincbarcikán a virágbörzre. Most 8. alkalommal szervezte meg a Városszépítő Egyesület a virágok cseréjének, ajándékozásának lehetőségét. Ajándékozni, cserélni szabad, de eladás szóba sem jöhet, a pénz, a pénzért történő árusítás tiltott a börzén.

Talán ez az egyik momentum, ami miatt értékes ez a találkozó. adok akár ajándékba is, jó szívvel, de nem kérek cserébe pénzt.
A másik pedig az, hogy az egyesület a tagjainak az egész éves önkéntes munkáért cserébe 10 tő árvácska palántát ajándékozott. De kaptak ajándékba árvácskát azok is, akik virágot jöttek cserélni, elajándékozni. Ez nemes gesztus, olyan, amiből a mai világban kevés példa van.
Harmadrészt azért a kedvességért, hogy pogácsával, meleg teával, pálinkával várták, kínálták a börzére érkezőket. A jó hangulat, a közvetlen és kötetlen társalgás adott volt. Ez a gesztus jelezte, csak a jó cselekedet számít.

Mint azt az egyesület elnöke, Pelyhéné Koós Henrietta elmondta, évente 2 alkalommal szervezik meg a virágbörzét, igazodva a növények életritmusához. Tavasszal, ami idén az Ambrózia Étterem és Panzió előtt volt, s ősszel, most itt a Gavallér Virág faiskola parkolójában. Ingyenesen kapták meg a területet, a környezet barátságos, jó hely egy ilyen börzére.
Jeleztük, kicsit talán elkéstünk, mert „lefutóban van” a találkozó. Igen, mondta az egyesület elnöke. Évről évre a vártnál korábban jönnek a cserélni vágyók, s egyre többen. Mostanra már kevés virág maradt, de ez így a jó, ez a cél. Ma fél 10-től várták az érdeklődőket, de már 9 óra előtt rengetegen voltak. Ez nem baj, a fontos, hogy a cél megvalósuljon: jó szívvel adjunk ajándékba virágot, cseréljünk másokkal, hogy a virágok keltette szép érzés mindenkinél otthonra leljen.

„Miért van itt?”- kérdeztük Fekete Sándort, aki éppen pogácsával kínálta az érkezőket. Mint mondta: „nemes célt vállalt föl az egyesület, s úgy éreztem, ezt a munkát segítenem kell. Ha közvetlen környezetünk, utcánk, városunk szebb lesz, az mindenkinek jó. Itt nincs pénz, csak jó szív, amivel lehet ajándékozni, cserélni. Ez elképzelhetetlen a mai világban, pedig létezik. Létezik itt, a Városszépítők börzéjén. Ezt a munkát támogatni kell!”

-rizner-

Fotók: Pelyhéné Kós Henrietta, Hir 26.

Szerkesztőségünk „követte el” a gyengébb minőségű fotókat, amiért elnézést kérünk. Murphy törvénye valóra vált- sajnos.