Hatalmas sikere volt a rudabányai Rézüst Fesztiválnak (+képgaléria)

Hagyományt teremtett Rudabányán a Fejlődjünk Együtt Tudatosan Egyesület (FET). Rengetegen látogattak ki az első alkalommal megrendezett Rézüst Fesztiválra.

Traktorok, lovasok vonultak fel, mögöttük végeláthatatlan sorban az érdeklődők.
Számtalan meglepetés várta a látogatókat . Az egyesület tagjai immár egyforma mellényben várták az érdeklődőket, ötletes dekorációk sora díszítette a teret. Az látszott, hatalmas munkát fektettek ebbe a rendezvénybe.
S a fesztivál napján jókedv, derű, sok -sok program várta a látogatókat. A felvonulás a Ruda Hotelnél ért véget, a belső udvaron folytatódott a program: A vendégeket Géczi Csaba, az egyesület elnöke köszöntötte, aki kiemelte, hogy ez a rendezvény ebben a műfajban az első, de hagyományteremtő szándékkal szervezték meg. Köszönetet mondott azért a hatalmas munkáért, amit az egyesület tagjai, az önkéntesek végeztek. Megköszönte a támogatók segítségét is.

A szórakozás vette át a teret. Miskolci Balogh Zoltán és Népi Zenekara játszott, az Ózdi Szabadszombat Néptáncegyüttes, tűzzsonglőrök szórakoztatták a közönséget. A Városi piac területén pedig gyermekprogramok várták a kicsiket. Számtalan játék, ügyességi feladat, s bábszínház szerzett felejthetetlen perceket a gyerekeknek.
Volt pálinkamustra, lekvár verseny, s itt láthatta mindenki Oravecz Péter termésekből készített alkotásait.
Este pedig Diószegi Imre zenéjére táncolhattak.
A lényeg: Hatalmas munkával egy sikeres fesztivált szervezett Rudabányán a FET, melyre sokan látogattak el.

A Fejlődjünk Együtt Tudatosan Egyesület elnöke Géczi Csaba.
Vele beszélgettünk a fesztivál sikeréről, az egyesület munkájáról. Egy biztosan látszik, az egyesület teret nyert  Rudabányán, meghatározó közösséggé nőtte ki magát.


-Honnan jött a név, miért a Rézüst Fesztivál ?
-Amikor elkezdtünk gondolkodni az őszi programon, felvetődött a szüreti fesztivál gondolata is, de úgy éreztük, ez ma már elcsépelt. Ráadásul Rudabánya bányásztelepülés, így a szőlőnek, a szüretnek, az ehhez kapcsolódó ünnepi alkalmaknak nincs hagyománya. Bányásznap, Május elseje voltak a meghatározó események. Szőlőből ma sincs sok, azok is inkább a direkt termő szőlőfajták.
Gyümölcsfából sokkal több van,  sokan főznek maguknak pálinkát, az itteniek azt jobban is szeretik. Miben főzik a pálinkát? Réz edényben, réz üstben.  Innen jött az elnevezés.

–A Gyülekező a művelődési háznál volt. Azt hittem, hogy néptáncosok jönnek, de kiderült, azok az egyesület tagjai. Csodaszép ruhában voltak. Honnan jött az ötlet, hogy a közösségnek legyen ilyen viselete?
-Ezt már régóta szerettük volna, csak nem tudtuk, hogy milyen irányba induljunk el. Nálunk nem volt olyan hagyománya a népviseletnek, mint a matyóknak, vagy más területeknek, ahol ma is ápolják azt a fajta hagyományt. Elkezdtünk kutakodni az interneten, s a keresgélések során találtunk rá erre a formavilágra. Ez nem is magyar, egy vajdasági terület jellemző viselete. Nem  kötődik Rudabányához, de ami fontos, mégis népviseleti forma, s ezzel egyforma öltözetben vagyunk,  ebben együtt képviseljük az egyesületet.

-Ezt csináltatták, vagy vették?

-Ma már ezek nem kis szabóságokban  készülnek,  gyártóknál, akik az internetet tekintik kereskedelmi sztrádának. Ott is rendeltük meg, a méretet kellett leadni, s ők megküldték.  A férfiaknak fekete alapú, a hölgyeknek piros alapú  a mellénye. Az inget, meg a szoknyát azt mindenki saját magának vette, mellényt pedig az egyesület.

–A gyülekező alatt beszélgettem a hölgyekkel, elmondták, hogy már közel negyven tagja van az egyesületnek, s rengeteg a támogató. Akkor ki lehet jelenteni, hogy teret nyert a Fejlődjünk  Együtt Tudatosan Egyesület Rudabányán?
-Igen, ez így van.  Nekünk a párommal a központban virágboltunk van, ezért sok emberrel találkozunk a boltban, a bolt előtt, az utcán Mindenki pozitívan viszonyul az egyesülethez.
Mint a köszöntőmben is elmondtam, sokan támogató tagként lépnek be. Különböző okok miatt (idős, beteg, messze dolgozik, stb. ) nem tudnak részt venni az egyesület munkájában, de céljainkkal egyet értenek, támogatják.
 Vannak olyanok, akik nem itt élnek már, de a szülői házhoz hazajárnak, rendben tartják azt, és támogatják tevékenységünket is. Ez jól eső érzés.

–Ehhez gratulálok, mert az ezt jelenti, hogy befogadták az egyesületet Rudabányán, hagyományt teremtettek. Mi a következő program?
-Az adventi rendezvény, amit nem hagyhatunk ki, mert már most sokan kérdezik: „ugye idén is lesz adventi programotok?”   Az evangélikus templomban rendeznénk meg. Szomorú hír, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elhalálozott, valószínű, hogy a felesége nem fogja azt tovább vezetni, ez akár az önkormányzatuk megszűnését is jelentheti. Nekünk korábban is tervünk volt a templom kulturális célú igénybevétele, most ebben más utat kell választani a kialakult helyzet miatt. Megkerestük ezzel kapcsolatban Balázs Tibor atyát, reméljük sikerül megfelelő megállapodást kötni. Mi vállaljuk a rendben tartást, karbantartást is, s ezzel lenne egy új közösségi hely Rudabányán.

A fesztiválon jelen volt Dr. Németh Csilla országgyűlési képviselő, aki megtisztelte szerkesztőségünket azzal, hogy   válaszolt kérdéseinkre. Természetesen a települések élete került szóba, olyan fontos dolgokkal, mint a közösségi összefogás fontossága, a fejlesztések új elemei. Szóba került a választókörzet egy-egy régiójának sajátos helyzete , problémái is.

–Nagyon sok helyen rengeteg energiát építenek a közösségfejlesztésbe. A kultúra képviseletét, a néphagyomány ápolását célul tűzve, közösségi programokat szerveznek. Közösséget építenek. Hogyan látja e tekintetben Rudabányát, a mai fesztivált?
-Szerintem  az a legjobb közösség, ami alulról építkezik . Megtalálják az emberek egymást, azokat, akik tenni akarnak a településért. Ilyen a FET itt Rudabányán.  Ők  közösséget építenek, egyre több emberrel  tartanak kapcsolatot, vonják be  munkájukba. A lényeg, ezzel örömet okoznak az  itt élőknek, s ez nagyon fontos dolog. Ezen a rendezvényen is ez érződik, nem egy  kirakatos csinnadratta, hanem a közösség jó hangulatú együttléte. Lelke a településnek, az itt élőknek. Rengeteget lépett előre a FET. Ez látványos elemben is megmutatkozik, gyönyörű mellény van mindenkin, ami jó érzést okoz a közönségnek, és jelzi a közösségi összetartozást.

–Hogyan látja a magyar vidéket? Én  kétféle települést láttam az elmúlt  időszakban. Van, ahol a polgármester hivatalnok, ennyi. Van ahol közösséget épít, s ebben társra talált a faluban élők személyében.  Mert együtt szeretnék előbbre vinni azt.
-Én egy kis faluban születtem. Az a közösségi összefogás, ami akkor és ott meghatározó volt, mára szinte megszűnt. Régen szomszéd, sógor, koma összefogtak, együtt építettek házakat. Ez mára sok helyen szinte teljesen eltűnt. Érdemes olyan fiatalokat vonzani vidékre, akik azt a régi fajta szemléletet szeretik, így szeretnének élni.
Sajnos az elmúlt időszakban erre nem mindenhol volt politikai akarat. Ahol a polgármester a faluért élt, ott ezek a közösségi élmények újra épültek.  Ahol nem szolgálta   a politika a közösséget ,  ott a falu az elvándorlást erősítette fel. A falvakban nagyon sok potenciál van. Az emberek ismerik egymást, segítik egymást, szívesen vannak együtt, s ez támogatni, segíteni kell.
Azzal nem lehet vidéket fejleszteni, hogy ide adunk 200 milliót, oda nem adunk. A források mellé a lélek is kell.

–Ön szerint  melyik a „legelesettebb”  régió a 3-as sz. választókerületben, ahová Rudabánya is tartozik?
-Mindegyik régió más és mindegyik más gonddal küszködik. Ózd esete például azért nehéz, mert bezárták a kohászatot, sok ember lett talajvesztett, ráadásul nem kapcsolták be a várost az országos vérkeringésbe. Rudabánya részben hasonló Ózdhoz. Bezárt a bánya, semmit nem kaptak az ott dolgozó, munkanélkülivé vált  fiatalok, hogy helyben tartsák őket.
Tornanádaska megint más világ, más gondokkal, problémákkal. S lehetne sorolni a különbségeket és a gondokat.

Önök programot hirdettek a vidék felemelésére. Ez miről szól?
– A Szent István program, amit most kísérleti jelleggel 10 régióban, vezetünk be, s ami 100 települést érint. A már érintett, s az ahhoz hasonló problémákra próbál választ adni. A Magyar Falu Programhoz viszonyítva a szemlélet más. Ez a történet nem arról szól, mint korábban volt, hogy kap a falu támogatást, s a polgármester dönt, hogy mire költik, hanem lesz egy testület ahol ott lesznek a lakosok, a polgármester, a szakértők, s abban a testületben történik a döntés. Ez szakít azzal a szokással, hogy most erre vagy arra lehet pályázni, ha kell, ha nem. Minek játszótér oda, ahol egy gyerek sincs, vagy csak egy? Azért, mert játszótérre lehetett pályázni? A közösség döntsön arról, mire van szükség. Ne túlárazott, felesleges beszerzések, beruházások legyenek!

Köszönjük, hogy időt szakított ránk, már várják önt, ezért elköszönünk . Kívánunk jó munkát, a mai napra  pedig sok élményt a Rézüst Fesztiválon

Ziliz, Boldva, Borsodszirák, Rudabánya. Hatalmas értéket mutattak fel a közösségek! Jó ezt látni, jó ezt megélni.

-rizner-

Dr. Németh Csilla fotó: facebok oldala, további fotók hir26.

A galéria a képre kattintva tekinthető meg.

DSC07296

kép 12 / 88