Nagy Tibor: 82 ország legmagasabb hegyein járt, öntöttvas tárgyakat gyűjt, saját költségén múzeumot épít

Nagy Tibor Kazincbarcikán él. Az ő tulajdonában van Magyarország legnagyobb, Európa 2.  legnagyobb vasalógyűjteménye.  Hegymászó szenvedélye révén 82 ország legmagasabb hegyeit mászta meg. Mind eközben saját pénzéből múzeumot épít, amiben elhelyezheti majd gyűjteményét, s más gyűjtők, alkotók számára is lesz itt  lehetőséget bemutatkozásra.

Nagy Tibor Kazincbarcikán él. Az ő tulajdonában van Magyarország legnagyobb, Európa 2.  legnagyobb vasalógyűjteménye.  Hegymászó szenvedélye révén 82 ország legmagasabb hegyeit mászta meg. Mind eközben saját pénzéből múzeumot épít, amiben elhelyezheti majd gyűjteményét, s más gyűjtők, alkotók számára is lesz itt  lehetőséget bemutatkozásra.
Az Összefogással Barcikáért Egyesület Kávéházi estek rendezvényének volt a vendége, ahol vetített képek mellett beszélgettünk  a GinGin Art Cafeban. 
Kicsit a kávéházak hangulatát igyekeztünk becsempészni a mindennapokba, reméljük sikerült.

-Hogyan kezdődött a vasalógyűjtés szenvedélye?
-Egy egri barátomtól kaptam három vasalót, innen indult a  gyűjtőszenvedély. Ez 1987-ben történt, azóta is gyűjtöm ezeket a tárgyakat. 800 vasalóm van, összességében pedig közel 2000 tárgyam.

-Honnan sikerült ennyi tárgyat összegyűjteni?
-Járok régiségvásárokra, padlásokra, onnan is gyűjtök, de  ismerősök ajándékozása  révén  is bővült a gyűjtemény Az internet ma már nagy segítség, így nem nagy dolog pl. az USA-ból vasalót venni.
Addig amíg 100-200 darab tárgya van az embernek, addig könnyű gyűjteni. Utána válik egyre izgalmasabbá és nehezebbé, na meg költségesebbé is. Olyat szerezni, venni, ami még  nincs a gyűjteménybe, ritkaságnak számít, azt bizony komoly kihívás.

-Egy gyűjtőnek minden darab féltett kincs. Mit érezne, ha a gyűjtemény egy darabja eltűnne, vagy megsemmisülne?
-Szerintem az ilyen esetet minden gyűjtő fájdalommal éli meg. Nekem a tárgyaim otthon vannak, s jött egy kisiskolás csoport. Leejtettek egy dugóformázót, ami összetört. Nyilván  fájt a lelkemnek. azóta nagyon óvatos vagyok, ha a kisebb korosztály tanulói látogatnak el hozzám.

-Vannak-e olyan darabjai a gyűjteményének, amihez különleges élmények fűződnek?
-Igen, van egy 21 kg-os szőnyegvasalóm, amit Egyiptomból hoztam.  A 20 kilós búvártáskámba beraktam még ezt a szőnyegvasalót., s próbáltam áthozni a repülőtéri vámon. Természetesen jelzett az ellenőrző kapu lámpája. A határőr odajött, rám fogta a géppisztolyt, utasított, hogy nyissam ki a táskát, azt feltételezték, hogy bomba van benne. Amikor látta, hogy csak egy „vasdarab”, megenyhült. Adtam neki 200 egyiptomi fontot, segített felrakni a táskát a futószalagra, s indulhattam haza.

-Úgy tudom, hogy saját költségből hozzáfogott létrehozni egy épületet, ahol a gyűjteménye kerül elhelyezésre. Ráadásul az a terve, s úgy építkezik,  hogy ott más kulturális rendezvényt is meg lehessen tartani. Gyűjt, ezzel a beruházással a közösségnek adakozik. Honnan jön ez utóbbihoz  az indíttatás?
Nekem nagyon fontos a gyűjteményem, nagyon szeretném, ha egybe maradna. Egyszer  én is meghalok, s nem lenne jó, ha a lakás eladásakor a  gyűjteményem a MÉH telepre kerülne. Ezért a Budai Nagy Antal úton kezdtem meg egy önálló múzeumi helyiség építését, ami  300 m2, tehát nagy alapterületű,  kényelmesen elfér majd a gyűjteményem. Ezen kívül szeretném, ha mások is rendeznének ott kiállítást. Fotósoknak, festőknek, gyűjtőknek adnánk kiállítási lehetőséget, hiszen nagyon sok értékes ember van Kazincbarcikán. Van sok olyan, amiről kevesen tudnak. Tokaji bor gyűjtemény, kinder figura, varrógép, pénz, gyűjtemény, tűzoltó sisakok, stb. Én szeretném ezeket összefogni, bemutatni.

–Tapsoljuk meg Tibort. Ez nagyon nemes cselekedet, nem 3 forintba kerül, s a köz érdekében cselekszik, ami ritka dolog.
 Van-e a gyűjteményének különlegesen ritka darabja?
-Igen, van egy öntöttvas gyűrűm, amit a porosz hercegnőnek készítettek 1806-ban. Ez a darabot kivitték Texasba, s közel egy éven át tartó  alkudozás után tudtam csak megvenni. A világon ez az egyetlen ilyen darab. s ez ma már az én gyűjteményem része.

Ilyen különlegesség az öntöttvas nyaklánc is
A porosz uralkodó azt kérte, hogy a Napóleon elleni háború finanszírozására -aki teheti-  szolgáltassa be arany ékszereiket. Aki ennek eleget tett, az kapott cserébe egy ajándékot, ilyen öntöttvas nyakláncot, amire nagyon büszkék voltak.

-Honnan jött a kályhagyűjtés szenvedélye?
-A vasalók öntöttvasból vannak, s ez hozta magával a többi tárgyat, mozsarakat, darálókat, s a kályhákat. A kályhák is szép, míves darabok. Körülbelül 20 kályhám van. 100 volt, de 80-at, ami kevésbé volt értékes, odaadtam egy gyűjtő barátomnak, mert már nem fértek el nálam.



-Ami feltűnő, minden kályha igai míves darab. Az ajtók kidolgozása, a keretek mívessége gyönyörű. Ilyen míves a következő darab is, az mi?
-Vasalótalp. Ezt sokan készítették szerelmüknek, amit reszelővel formáltak , kialakították benne a szerelmük monogramját, s esküvői ajándékként adták oda a feleségnek.

-A gyűjtés is szenvedély, de hogyan jött ehhez a hegymászás?
-Szerintem mindenkinek szüksége van a sportra,  én a sziklamászásban találtam meg a sport szépségét. Fiatal koromban rengeteget másztam sziklafalat. Később rájöttem, hogy a túrázás többet jelent nekem, mint a sziklamászás.
Az első hegy, amit megmásztam a Kilimandzsáró volt. Szerintem oda bárki fel tud menni. Ezt követően vált ez is szenvedéllyé a hegymászás, ,  82 ország tetején álltam.
Mivel gyűjtő vagyok ezt is egy gyűjtésnek tekintem. Van egy kedves barátom, Kertész Zoltán, aki 102 ország tetején állt már , vele sokszor másztunk együtt hegycsúcsokat. Itt van Gáspár Attila barátom, vele másztam meg Dél-Amerika legmagasabb vulkánját, az Ojos des Saldost.  600 méternél magasabb, nagyon nehezen mászható hegy, s keveseknek adatik meg feljutni a csúcsára. Amikor én ott voltam, tizenketten indultunk a csúcsra, de csak ketten jutottunk föl.

-Minden csúcsra feljutott, amit tervezett.

-Nem. Az egyik hegycsúcs esetében 200 méter hiányzott, hogy feljussak, de az még 6 órába telt volna.

-Mi okozott gondot, hogy azt a 200 métert már nem tudta megtenni?
Az oxigénhiány. 4000 méterig még viszonylag könnyebb feljutni, onnantól a fogyatkozó oxigén szab határt. Ez különösen 6000 méter fölött válik nagyon  igazzá és veszélyessé.
15-20 lépés után meg kell állni. Ha előveszel egy szendvicset, utána 5 percet pihen az ember. Ez már a teljesítőképesség határa.

-A képeket elnézve arra gondolhat az ember, milyen csodálatos világba csöppennek a hegymászók, s eszünkbe sem jut, hogy oda eljutni mekkora  fáradtságba, mennyi könnybe, verítékbe, kínba kerül.
-Ez sajnos, vagy nem sajnos, de így van. Hatalmas kihívás a magas csúcsokra feljutni.

-Melyik volt a legmagasabb hegy, amit megmászott?
-A 6962 méter magas Anoncagua. Ott hiányzott 200 méter, így nem jutottam fel a csúcsra, pedig 21 napig gyalogoltam, míg a csúcs alá értem.  A második pedig az Ojos des Saldos.

–Hegymászás szempontjából melyik kontinens a legszimpatikusabb?
-Nekem a szívem csúcsa Afrika ezen belül  talán Szudán. Az élmények miatt. Maga a hegy (Marrah-hegységben található Deriba-kaldera) nem túl magas, 3000 méter fölötti. A nehézségez az okozta, hogy háborús övezet volt, engem is háromszor tartóztattak le.  Mi voltunk ez első európaiak, úgy is fogalmazhatók, az első fehér emberek, akik eljutottak Szudán legmagasabb csúcsára. Világszenzációt csináltunk.

-Szudán mellett melyik az az ország, ahová szívesen visszamenne?
-Afrikába mindig szívesen megyek vissza, kedvesek az emberek.

-Tibornak van még egy szenvedélye. Minden olyan ország papírpénze megtalálható nála, ahol hegyet mászott. Hány ország pénzéből áll a gyűjteménye?
-81 ország papírpénze van kiállítva. Minden országból, ahol jártam 5 db  különböző címletű papírpénzt hozok. Megérkezésemkor megveszem a papírpénzeket, s az ott tartózkodásom során folyamatosan cserélem, hogy a legjobb darabokat hozhassam haza.

-Miért pont ötféle címletet?
-Mert a legtöbb országnak 5 féle címletű papírpénze van. Japánban csak 4, van ahol hat. De a legtöbb országra az 5 a  jellemző.

– Tibor, hányan vannak idehaza ilyem megszállott gyűjtők, mint Ö?
: Körülbelül 10-en. Amikor elkezdem a gyűjtést én voltam a legfiatalabb. Ma is én  vagyok. Hozzá gondolható a történet.

Köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat, élményeivel elvarázsolta a közönséget! Sikert kívánunk a gyűjtőmunkához, a múzeum építéséhez, s a hegymászásokhoz.

Borítókép: szudáni katonával.

-rizner-

A program Kazincbarcika önkormányzata-civil szervezetek támogatása keretében került megvalósításra.

A galéria a képre kattintva tekinthető meg.

DSC07207

kép 89 / 90