A keddi kiállítás megnyitóval folytatódott az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat. Az idei második tárlaton Muhari-Papp Sándor Balázs, karitatív képzőművész mutatkozott be alkotásaival Kazincbarcikán.
A kiállításon megjelenteket Halász Erika köszöntötte, s mutatta be az alkotót a tárlat látogatóinak.
Muhari-Papp Sándor Balázs alkotásait gyakran a hit és elsőre talán meglepően az orvostudomány ihleti. Alkotói pályája ennek következtében összefonódott Dr. Csókay András nemzetközileg elismert idegsebész humanitárius küldetésével. Ketten együtt az eredményes orvosi kutatás és az azt illusztráló vizuális művészet összehangolt nyelvén szakmailag ünnepelt könyveket és publikációkat hoznak létre. Az elméleten túl azonban a gyakorlati élet-halál kérdések terén is kiegészítik egymást.


Muhari-Papp Sándor Balázs nemcsak emberileg, hanem művészileg is remek referenciákat tudhat magáénak. A Dr. Csókay Andrással összefonódó történetük kezdetén amerikai tudományos folyóirat fogadta be első szakirányú művét. Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festményének fogadalom- és túlélési hála-alapon 9 évig készített másolatával bejutott a TV-be, újságokba és kiállíthatta azt az ő korában kivételesen nagy nevű Atrium Hyatt hotelben is.
Napjainkban pedig különösen nemes feladatokat kap, óriási szakrális, szubjektív replikákat készít akár egy éven keresztül egy nigériai templom számára, pusztán adományképpen. Muhari-Papp Sándor Balázstól a nigériai kápolnakórház-igazgató először Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráját kérte, amit ő egy év alatt festett meg.
“Én soha nem voltam elájulva magamtól, mindig azt láttam, hogy mi az, amit nem tudok és hogy mennyit kellene még fejlődni”- vallja meg gondolatait Muhari-Papp Sándor Balázs.
Aki bővebb információt szeretne az alkotóról, annak figyelmébe ajánljuk KolorTV Kolor Art című magazinműsorában róla készült portréfilmet, melyet ide kattintva érheti el.
Ezt követően Muhari-Papp Sándor Balázs szólt a nigériai életéről, az alkotásai folyamatának szépségeiről és nehézségeiről. Külön kiemelte Dr. Csókay András emberi és szakmai kvalitásait, azt, hogy önkéntesként milyen hatalmas szakma és emberi kihívásoknak felel meg.
A kiállítást Bandzsók István nyitotta meg. Szólt arról, hogy mélyen tiszteli Muhari-Papp Sándor Balázs művészeti munkásságát, örül annak, hogy alkotásaival most bemutatkozik a kazincbarcikai közönségnek. Kiemelte, hogy mélyen tiszteli Muhari-Papp Sándor Balázs karitatív elhivatottságát. Mint fogalmazott, az, hogy valaki egy afrikai államban egy éven át dolgozik az ottani vallási szokásokhoz igazított alkotáson, tiszteletet és megbecsülést érdemel. A hagyományt folytatta Bandzsók István, egy, a kiállító művészről készült portréval ajándékozta meg Muhari-Papp Sándor Balázst.
Érdekes alkotások, aki teheti, térjen be a Mezey kiállító termében.
-rizner-
A galéria a képre kattintva érhető el.
