Az emberek közötti társalgás jelentős részét az egészségügy adja. Sokan úgy ítélik meg jogosan, hogy az elmúlt évek során az egészségügy leépült annak ellenére, hogy a benne dolgozók erőn felül teljesítettek. A fenti kritikai észrevétel igaz a Kazincbarcikai Kórházra is. A közösségi oldalak bejegyzései szerint a szebb napokat megélt intézmény az elmúlt évek során lejtőre került. Mi állhat a háttérben, milyen változások várhatók? Ezekről beszélgettünk dr. Bássler Beátával, a Kazincbarcikai Kórház főigazgatójával.
–Szinte nincs olyan kommunikációs anyag, ami ne arról írna, hogy ma az egészségügy egyik legnagyobb gondjának az orvoshiányt tartják. Valós ez a feltételezés?
-Ez valóban létező probléma. Tényleg van egy abszolút szakdolgozói- és orvoshiány. Ez ennyire élesen a Covid után a szolgálati jogviszony bevezetésével, illetve az egyetemek alapítványi átalakításával párhuzamosan fejlődött ki.
A szolgálati jogviszony bevezetése miatt nagyon sok kolléga a megyei és a városi kórházakból elment a magán ellátásba.
– A sokat kritizált szolgálati jogviszony azt is jelenti, hogy nincs mögötte teljesítményre vonatkozó előírás?
-Így van, s ezért nincs is honorálva a teljesítmény, ezt mi nem tehetjük. Ez azt is jelenti például, hogy egy fiatal, most végzett kolléga ugyan annyiért ügyel, mint egy 30 éve pályán levő másik kolléga. Sem ebben, sem más vonatkozásban nem tudunk közöttük differenciálni semmilyen szinten, a jelenlegi szabályozással ez nem lehetséges.
Ráadásul a járóbeteg ellátásban korábban működő, kvázi vállalkozásban, részmunkaidőben dolgozó kollégák foglalkoztatását sem nem engedi a rendszer, mindenkit szolgálati jogviszonyba kellett helyezni. Ez még több kollégát motivált arra, hogy nem akart kórházban vagy szakrendelő intézetben szakrendelésen dolgozni, inkább elment a magánellátás irányába. Erre nálunk jó példa volt a bőrgyógyászati ellátás.
–Az a probléma létezik-e, hogy a városi kórházak fölött, így a kazincbarcikai fölött is folyamatosan ott lebegett a pallos, bezárják, nem zárják be? Az az, nem jelentett folyamatos biztonságot ezekben az intézményekben dolgozni, ezért inkább választották a megyei vagy egyetemi kórházakat?
-Ez teljesen egyértelmű. Ma elsődlegesen az megy városi kórházba dolgozni, akinek ott van családi, érzelmi kötődése.
Fontos kérdés, hogy tud-e a kórház valami pluszt adni? Ezek motiváló tényezők lehetnek a kórház megválasztásánál. Erre példa annak a két orvosnak a helyzete, akik Magyarországon végeztek, de nem magyar állampolgárok, angol nyelven fejezték be az egyetemet. Az ő számukra ösztönző volt, amiről polgármester úrral egyeztettünk. Az önkormányzat számukra szolgálati lakást, és nyelvi képzésükhöz magyartanárokat biztosít. Ez olyan motiváció a leendő kollégáknak, ami segíthet abban, hogy tartósan itt maradjanak.
–Ön szerin mennyire tartható életképesnek az a rendszer, amely alapján az ellátásokat „bepréselték” a megyei kórházakba?
-A betegek véleménye érthető módon lesújtó, rengeteg jogos kritika fogalmazódott meg. Erről az integrációról nagyon megoszlanak a vélemények. Vannak megyék, ahol teljes integráció zajlott le, vannak, ahol az részleges, mint Borsodban.
Nagyon sok negatív tapasztalatom van e kérdésben, több esetben nehezebbé, bonyolultabbá tették a munkavégzést, elviekben mindenről a központi kórház dönt.
-Vannak olyan alapok, amire a kórházak szakmailag építkezni kellene. A Kazincbarcikai Kórház esetében a nagy számú betegellátási körzet, a közlekedéshálózat elégtelensége, a betegségi adatok tartoznak ide. Ha ön dönthetne, ezek alapján milyen kitörési pontokat határozna meg az intézmény számára?
-Azok az alapszakmák, belgyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, melyekre nagy szükség van, ezeket megtartanám. Az egynapos ellátás fejlesztése fontos kitörésii pont. A szemészeti egynapos ellátásunk egy jól prosperáló szakmai terület. Ha ehhez a másik két műtétes szakmának az egynapos lehetőségeit tudnánk bővíteni, az fontos előrelépés lenne.
–Mire gondolt ez utóbbiak kapcsán?
-A sebészetre és a nőgyógyászatra. A központi műtőnk ezekre teljesen alkalmasak, bűn lenne nem kihasználni ezt a korszerű műtő traktust.
Vállalható lenne a rehabilitációs ellátás. Az igényt meghatározza az is, hogy a megyei kórházban mennyi olyan műtétet végeznek, ami a rehabilitációs ellátást igényli.
De szóba jöhet az infúziós terápia, pszichiátriai rehabilitáció, egynapos nőgyógyászati műtétek, stb.
–A szakrendelések kapcsán mire lehet készülni?
-Ott szerintem viszonylag jól állunk. A fül-orr -gégészet mellet újból be tudtuk indítani az audiológiai ellátást. A korábban már említett foglalkoztatási szabályok miatt viszont sem az ortopédiát, sem a bőrgyógyászatot, sem az urológiát nem működtethettük tovább. Ha változnak az erre vonatkozó szabályok, akkor ezeknek az ellátásoknak a megoldása előtérbe kerül.
–Az orvosok mellett milyen a szakdolgozói ellátottság, s mi várható?
-Most ebben a percben ezzel jól állunk, a szakdolgozói fluktuáció nem nagyon jellemző. Van, létezik, de nem nagy mértékű.
–Az állami egészségügy az a szektor, ahol a működésre kapott finanszírozáson túl nem nagyon lehet külső forrásokat bevonni. Arról lehetett olvasni, hogy a város önkormányzata a kórháznak biztosít különböző forrásokat. Lehet-e erről tudni konkrétumot, illetve a Hatala-Orosz Csaba képviselő úrral történt egyeztetésekről?
-Ami már nyilvánossá vált, hogy két új kolléga részére szolgálati lakást biztosít a város önkormányzata, illetve támogatják a magyar nyelvi oktatásukat. Egyeztettünk a 100 millió forintos eszközbeszerzésről is.
Ebből a keretből lesz beszerezve konkrét betegellátáshoz szükséges vizsgáló és kezelő eszköz, laboraratóriumi eszköz. Ebből történik meg a központi sterilizáló, illetve a betegétkeztetéshez szükséges eszközök fejlesztése. Nagy összegnek tűnik a 100 millió forint, de azt tudni kell, az egészségügyi eszközök drága eszközök. Nekünk a támogatásból kell megoldani a működtetésükhöz szükséges egyéb beruházást is. Ebbe a keretbe ennyi fér bele, mi ezeknek is örülünk.
Hatala képviselő úrral és az ő csapatával rendszeresen tárgyalunk. Az általam fölvázolt, közösen összerakott elemzéseket, terveket igyekeznek a kormány felé továbbítani. Ennek már volt visszajelzése, hogy ezek beérkeztek. Az is fontos, hogy folyamatosan szóba hozzák kórházunkat támogatásukról biztosítva, ez sokat jelent számunkra, mert ezek bizonyosan valóra válnak.
–Hogyan látja a kórház jövőjét?
-Miután egy állami intézmény csak és kizárólag az előírtaknak megfelelően működhet, aszerint, amilyen szabályzókat az állami irányítás meghatározott, ezért várjuk az új egészségügyi kormányzat elképzeléseit.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője Norvégiából érkezett, s mint azt az online tájékoztatóján elmondta, ott regionális típusú ellátás működik. Úgy tűnik, hogy ebbe az irányba fog elmozdulni a hazai egészségügyi ellátás. Ez nagyon pontos szabályozást igényel, hogy az adott régiós kórháznak mi a feladata, illetve a hozzá tartozó kiegészítő intézményeknek mit kell ellátni. Én azt gondolom, nekünk, mint egy városi kórháznak, egy „előszűrő” kórházként kell működni.
A mi esetünkben hatalmas ellátási körzetről beszélünk, közel 100 000 emberről van szó, az erről a területről előforduló magas betegszámot, mint ahogyan az tapasztalható, nem fogják tudni teljes egészében, minden szegmensében kezelni, ellátni a centrum kórházak, nekünk kell kompetencia szintünknek megfelelő ellátást nyújtani a betegeknek.
A problémák összetettek, érzékeltetésére egy példát említek. Az Avasi lakótelepen, vagy Békásmegyeren egy 2000 fős háziorvosi körzet 4-6 épületből áll, bárhonnan 10 perc alatt el lehet érni a rendelőt. Szűkebb régiónkban, a Sajó- és a Bódva-völgyében egy 2000 fős vegyes körzet 8-10 települést jelent. Ráadásul olyan is van, hogy tömegközlekedéssel el sem érhető a rendelő. Ezekben az esetekben feltétlenül szükség van egy első, előszűrő állomásra, s ez a Kazincbarcikai Kórház kell, hogy legyen.
–Egy, az e témákhoz kapcsolódó fontos észrevétel. Az egyetemet végzett hallgatók nem szívesen mennek vidékre. Bács-, Csongrád-, Fejér-, Veszprém megyék még csak-csak elfogadhatóak számukra, de Borsod, Nógrád, Szabolcs már kevésbé. A rossz úthálózat, a leszakad települések hátrányos helyzetű lakosságának magas száma nem túl vonzó. Ön szerint ez a probléma létezik?
-Igen, s ez egy fontos, megoldásra váró kérdés. Az is az, hogy ezekbe a körzetekbe dolgozni ne kötelező jellegű legyen, mert annak elriasztó hatása lesz. Ha igy kerül valaki Nógrádba, Borsodba, Szabolcsba, az az első adandó alkalommal távozik.
Annak érdekében, hogy e régiót válasszák, többféle, szélesebb körű támogatásra lenne szükség. Erre számtalan példa volt már idehaza, s szerte a világban, itthon viszont sok minden megszűnt. Bízunk benne, hogy ez is megoldásra kerül.
–Én azt tapasztalom, hogy az egészségügyi szakma is hasonlít más szakmákhoz. Bizonyára vannak olyan dolgozók, akikkel szemben jogosan lehetnek negatív észrevételek, de a többség megfelelő szakértelemmel, empátiával fordul a betegekhez, nekik köszönhető, hogy az elmúlt években még működött az egészségügy. Ennek ellenére elképesztő támadás zajlik a Facebookon az egészségügyi dolgozók ellen. Hogyan élik ezt meg?
-Szomorúan. Én megpróbálom ezeket a Facebook kommenteket kihagyni, nem olvasom el, mert nagyon bántó tud lenni. Én így védekezek a külvilág nemtelen támadásai ellen. A kollégák nehezen élik meg, mert mindenki igyekszik a legjobb tudása szerint, elkötelezetten, elhivatottan végezni a munkáját. A fel-felbukkanó nemtelen támadások az amúgy is túlhajtott, fáradt dolgozókat rettenetesen bántja.
–Folytassuk a beszélgetést a foglalkoztatás körül. A kórházak központi forrásból gazdálkodnak, a dolgozói létszám is központilag meghatározott. Ez a szabályozás elegendő dolgozót biztosít?
-2012-ben készült Magyarországon egy minimum feltétel rendelt, ami szakmai egyeztetések alapján jött létre, ez mai napig változatlan, aktualizálása nem történt meg.
Jelenleg a Belügyminisztérium által korábban kiadott állománytábla a meghatározó, melynek nem a minimum feltétel volt az alapja. Egy általam nem ismert módon átlagot képeztek, s ezek alapján mondták meg, hány orvos, hány szakdolgozó kell a feladatok ellátásához. Ez pedig nem életszerű, a hátrányait mindannyian érezzük, dolgozók, betegek.
–Mit üzenne a betegellátási körzet lakóinak?
-Legyenek velünk olyan türelmesek, mint amilyenek próbálunk mi lenni. A lehetőségeinkhez képest igyekszünk mindig a legjobbat nyújtani, de az ellátásban nem megy a gyógyulás egyik pillanatról a másikra.
Sokszor kommunikációs félreértések okoznak gondot. Ennek része lehet a dolgozók fáradtsága is. Elsiklik valami, jellemzően egy rossz kommunikációs morzsa, innentől nehéz visszaterelni a kapcsolatot a megfelelő mederbe.
S van még egy fontos kérésem, kérésünk. Nagyon kérem, akinek van krónikus betegsége, amivel együtt kell élni, abban legyenek legalább tájékozottak. Ez hatalmas segítség az ellátásukban és a gyógyulásukban is.
Köszönöm a beszélgetést! Bízom abban, hogy az elmúlt évek nehézségeit sikerül felszámolni, a kórház jövőbeni sorsa pedig hamarosan rendeződik a betegek és a dolgozók érdekében.
-rizner-