Sajókaza: Amatőr előadók a színpadon

A Sajókazai Őszikék Nyugdíjas Egyesület hatalmas munkába vágta a fejszét, hiszen rengeteg szervező, előkészítő munkát igényelt az Amatőr előadók a színpadon rendezvény létrehozása, s a lebonyolítás is rengeteg energiát jelentett. A tekintélyes létszámú közönségben, s a fellépők között is feltűntek miskolci, tiszaújvárosi, nagybarcai, kazincbarcikai vendégek.

A megjelenteket Zsúdel Gáborné, az egyesület elnöke köszöntötte. Köszöntőjében szólt az egyesület idei színes rendezvényeiről, melyeken gyermekek, fiatalok és időskorúak egyaránt részt vettek. Köszönetet mondott azoknak, akik ma fellépést vállaltak. S megköszönte a támogatóknak, hogy lehetővé tették ennek a találkozónak a létrehozást. S természetesen kijárt a köszönet az egyesület tagjainak is az előkészítésért, a a nap során a vendéglátásban végett rengetek munkájukért, s azokért a produkciókét, melyekkel megörvendeztették a közönséget.
Csuzda Gábor országgyűlési képviselő kiemelte, hogy az egyesület más rendezvényén is részt vett már, s csodálattal töltötte el az a profizmus és hihetetlen mennyiségű munka, amivel egy-egy ilyen rendezvényt létrehoznak. Mint mondta, nincs is nagyobb mozgatóerő, mint a közösség. A közösség alkotja a társadalom egyik fontos pillérét, melyek a kultúra, sport, oktatás, stb területén vállalnak fel igen fontos, önkéntes munkát. Köszönetet fejezte ki ezért az egyesület tagjainak.

A köszöntők után léptek színpadra az előadók. A cél nem volt más, mint egymás szórakoztatása, de voltak igazi, szinte profi produkciók.
Fellépők
– Gergely Józsefné (vers)
– Lázi Diána Klaudia, Lázi Veronika (ének)
– Újkazinci Baráti Kör (Hófehérke és a hét törpe – vidám jelenet)
– Sajókazai kosárfonók tánca
– Bonyhai Attiláné (vers)
– Borostyán kórus – Nagybarca
– Bánkútiné Éva (ének)
– Miskolci Örömdal Kör
– Sajókazai Nótakör
-Subert Vilmos (ének)

Az est során jutalmazták a fellépőket. S mi volt még? Közös vacsora, tombolasorsolás, hatalmas buli Sípor Péter vezetésével.

Hatalmas köszönet a sajókazai nyugdíjas egyesület tagjainak! Remek délután volt!

-rizner-
A galéria a képre kattintva tekinthető meg.