A JÖVŐ TELEPÜLÉSEINEK MEGYEI SORRENDJÉT TISZAÚJVÁROS ÉS KAZINCBARCIKA VEZETI

Mielőtt azzal vádolnák szerkesztőségünket, hogy Kazincbarcika városvezetésnek kampányolunk, és habosított lufit készítünk városmarketingbe csomagolva, közzétesszük, hogy mi is ez a jelentés. Tesszük ezt azért is, mert évek óta publikáljuk a településekre vonatkozó demográfiai- és gazdasági adatokat mindenféle befolyástól mentesen, kizárólag szakmai szempontok alapján. Az Egyensúly Intézet jelentését 2024-ben tettük először közzé.

Az Egyensúly Intézet 2024-ben saját indexet dolgozott ki, amely önkormányzati ciklusokon átívelően teszi lehetővé a magyarországi települések adottságainak és fejlődésének adatalapú értékelését, egymáshoz viszonyított helyzetük nyomon követését.

Az Egyensúly Intézet évente frissíti az eredményeket a legújabb elérhető adatok felhasználásával. A településindex 3155 magyar település és 23 budapesti kerület fejlettségét méri, kizárólag statisztikai adatok alapján. Egyedülálló segítség a családoknak, vállalkozásoknak, döntéshozóknak azon területeknek az azonosításához, amelyek célzott fejlesztése révén egy település és annak közössége gazdagabbá, sikeresebbé és erősebbé válhat, melyet érdemes lakhatás, vállalkozás szempontjából figyelembe venni.

Az Egyensúly Intézet településindexe a települések társadalmi, gazdasági és infrastrukturális fejlettségének adatalapú értékelésére szolgál. Az index 53 indikátor alapján, összesen több mint 360.000 nyilvánosan hozzáférhető statisztikai adat felhasználásával készült. A Településindex nem élhetőséget, hanem a települések fejlettségét méri. Az index célja, hogy átlátható képet adjon a hazai települések fejlődési irányairól, valamint segítséget nyújtson a helyi és országos döntéshozóknak a célzott fejlesztési irányok kijelölésében.

-rizner-

Megyénk városainak sorrendje a településindexek alapján

Vármegyénk városaiTelepülésindex
Tiszaújváros36,3
Kazincbarcika30,7
Mezőkövesd29,3
Szerencs28,4
Sárospatak27,9
Sátoraljaújhely26,1
Encs22,2
Tokaj20,8
Szikszó19,7
Edelény19,1
Felsőzsolca18,8
Ózd17,8
Nyékládháza17,5
Sajószentpéter15,6
Putnok15,1
Mezőcsát14,6
Alsózsolca14,0
Pázháza13,2
Gönc12,9
Sajóbábony12,6
Abaújszántó12,1
Emőd12,0
Szendrő11,7
Mezőkeresztes11,4
Rudabánya10,0
Borsodnádasd9,6  

A megyeszékhelyek listájában Miskolc a mezőny második részéhez tartozik.

Megyeszékhelyek sorrendjeTelepülésindex
Székesfehérvár53,8
Eger51,1
Veszprém49,8
Győr48,8
Nyíregyháza47,0
Debrecen44,0
Pécs44,0
Szombathely41,4
Zalaegerszeg41,3
Szolnok41,2
Miskolc40,4
Kecskemét39,1
Békéscsaba39,4
Szeged38,4
Kaposvár35,6
Szekszárd30,6
Tatabánya28,6
Salgótarján22,3