
A megye civil szervezetei részére jött létre a civilek napja. Az idei találkozónak, mely sorrendben a X. volt, Miskolcon az Erzsébet tér adott otthont. A felállított sátrak mellett elhaladva lehetett igazán érzékelni, hogy milyen sokrétű munkát végeznek a civil szervezetek. A karitatív tevékenységtől a pedagógia munka segítésén át a sportig, kultúráig széles a paletta.
A vármegyében jelenleg csaknem 3200 civil szervezet működik aktívan- mondta el Palik Zoltán, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület szakmai vezetője, a rendezvény egyik szervezője.
Valahogy úgy lehetünk a civil szervezetekkel, mint a zenével. Ha van, az jó, nagyon jó, hiszen életünk része. Ha nem lenne, nagyon hiányozna.
Szűkebb környezetünket három egyesület képviselte. Kazincbarcikáról jelen volt az Újkazinci Baráti Kör és az Összefogással Barcikáért Egyesület. Sajókazát pedig az Őszikák Nyugdíjas Egyesület képviselte akik pogácsájukkal megnyerték Borkorcsolya verseny Legkiválóbb miskolci perec kategóriáját, s a vele járó 40.000 Ft értékű utalványt.




Az esemény megnyitóján elsőként Csöbör Katalin országgyűlési képviselő szólt az egybegyűltekhez, s ügy fogalmazott: jó, hogy a vármegyében ennyi civil szervezet végez szerteágazó tevékenységet. Kifejtette, minél több önkéntessel működik egy egyesület, és minél aktívabbak a közösségi munkákban, annál nagyobb velük szemben az emberek bizalma is.
Kiss János országgyűlési képviselő visszaemlékezett: annak idején alpolgármesterként ő is hozzájárult a civil nap létrejöttéhez.
Mint fogalmazott, úgy tűnik, hogy ennyi év után is az látszik, a program jól sikerült, kiállta az idő próbáját. Sok minden változott az évek során, egy dolog azonban nem: a civil szervezetek feláldozzák az idejüket, energiájukat, hogy adhassanak valamit a világnak.
Hollósi András alpolgármester meglátása szerint a civil szervezetek munkája mutatja a régió sokszínűségét.
Mint fogalmazott: ma a civileket ünneplik, A karitatív szerepvállalásukat a sportban, a kultúrában, a gasztronómiában, a fizikai vagy mentális problémákkal küszködőknek történő segítségnyújtásban.
Köszönetét fejezte ki a civil szervezeteknek a sokrétű, áldozatos munkájukért.
A nap folyamán színes kavalkáddá vált a Civil Nap. Az érdeklődők nem csak a megjelent szervezetek munkájába, életébe kaphattak betekintést, hanem a színpadi programokat is nyomon követhették.
Az Újkazinci Baráti Kör képviseletében színpadra lépett Gyurkovics Gábor trombita művészész és Shubert Vilmos népdal és pásztordal énekes.
A galériához képeket küldött Kálmán Vilmosné és Zsúdel Gáborné.
A galéria a képre kattintva nyitható meg.