A dombok között, Sajószentpéter szomszédságában fekszik Alacska, az ősi, magyar zsákfalu, amely évszázadait a gazdálkodás, majd a bányászat határozta meg. A kis falu az eleven bizonyíték rá, hogy számos borsodi településsel ellentétben, van élet a bányabezárások után is. Ujlaki Béla polgármesterrel beszélgettünk az elmúlt évtizedekről és a jövővel kapcsolatos elképzelésekről.
A főtéren leparkolva láttam a bányász kopjafát. Mit jelentett a bánya egykoron a falunak és hogyan emlékeznek rá?
-Alacska igazi bányásztelepülés volt egykoron. Számtalan bánya, vagy közvetlenül hozzá kapcsolódó cég működött a környéken. A falu majdnem minden családjának valamilyen köze volt hozzá, a férfiak általában az aknákban dolgoztak. Édesapám a bányában halt meg… Kevesen tudják, hogy annak idején Kandó Kálmán, a híres mérnök alacskai bányatulajdonos volt a helyi földbirtokos Miklósvári Miklós családdal közösen, mert a bányajog egykoron a földtulajdonhoz kapcsolódott. Sokat mesélhetnék az egykori időkről, de akit érdekel a helyi bányászat, a falu története az elolvashatja részletesen a Rémiás Tibor és Szűcs Tamás történészek által jegyzett Alacska történeti kismonográfiája című kötetből. Ajánlom a figyelmükbe!
Tekintettel Alacska kötődésére az iparághoz, felmerült, hogy emlékeznünk kellene valamilyen módon a bányászatra. Nos, három faragott kopjafa van a faluban. Amit az előbb említett, a főtéren lévő a bányászatnak állít emléket. Minden évben megkoszorúzzuk a kopjafát, vendégeket hívunk és közösen emlékezünk a bányára és a bányászokra.
A kastélyban működik az iskola, a könyvtár és 2009-ben ide került a néhány évvel korábban létrehozott és addig egy szolgálati lakásban kiállított helytörténeti gyűjtemény is, amely keretében van egy bányászattal kapcsolatos rész berendezve- tudtuk meg a bányász múlt részleteit és a hagyományápolást Ujlaki Bélától, aki apai ágon alacskai származású és 2002-től a falu polgármestere, beszélgetésünkkor tehát az ötödik faluvezetői ciklusának a vége felé.
A bányák bezárását hogyan sikerült átvészelnie a településnek?
-Alacska geopolitikai helyzete nagyon jó. Ugyan zsákfalu vagyunk, de Sajószentpéter mindössze négy kilométer, Kazincbarcika kilenc kilométer, de Miskolc sincs messze. Régen nem volt Bosch, de működött a Sajószentpéteri Üveggyár és a Borsodi Vegyi Kombinát (előbbi megszűnt pár évvel a rendszerváltás után, utóbbi átalakult és BorsodChem néven, immár kínai Wanhua keretében működik- a szerző). Nagyon sokan ott helyezkedtek el, illetve sokakat átirányítottak Lyukóbányába, ahová úgynevezett bányász járatok szállították a munkásokat műszakba és haza. Lyukót csak jóval később, a leépítési folyamat végén zárták be, ezzel időt, haladékot nyertek az emberek. Sokan élve a korkedvezményes lehetőséggel, ha meg volt a szolgálati idejük nyugdíjba mentek. Ennek az átmenetnek is köszönhetően azt gondolom, hogy Alacskát annyira nem viselte meg a bezárás.
A falusi bányászok híresek voltak a kétlaki életről.
-Háromszor annyi zöldséget, gyümölcsöt, gabonát termeltek, mint amennyit elfogyasztott a falu, a felesleget pedig vitték a piacra. Ezért úgy is nevezték Alacskát, hogy „kis Miskolc”.
Aztán jött az önkormányzatiság…
-Igen. Alacska önálló tanácsú község volt, majd az átalakulás után önkormányzat. Aztán jött 2013-ban a változás, amely szerint a 2000 lakos alatti települések nem működtethetnek önálló hivatalt. Ezért létrehoztuk a Berente- Rudolftelep –Alacska közös önkormányzati hivatalt. Ennek az alacskai kirendeltségében beszélgetünk most. Tehát közös a működtetési szervezet, de a települések önállóan, a helyi, választott önkormányzat vezetésével működnek.
A méretükhöz képest szép számmal van intézményük.
-Valóban. Mint említettem van 1-4. osztályos iskolánk amely a berentei intézmény tagiskolája. Ide nem csak helyi gyerekek, hanem sajószentpériek is járnak. Nagy vonzerő a csend, a nyugalom, a homogén falu és a nagy kastélykert. Csodálatos környezetben található az iskola. Van egy egycsoportos óvodánk, a társulás keretében működik a polgármesteri hivatal. Velünk egy épületben van a népkonyha.
Ez egyházi, civil intézmény, az önkormányzat az ingatlant adja hozzá. Ennek megfelelően a működésük részleteit nem ismerem. Tevékenységükre szükség van, tudtommal első sorban az idősek igényeit elégítik ki.
A már említett helytörténeti gyűjteményen kívül van egy kultúrházunk is, amely a vonatkozó törvények értelmében egy szakirányú végzettségű személy – akit négy órában foglalkoztatunk – irányításával működik. Azt hiszem büszkék lehetünk arra, hogy ilyen kistelepülésként ennyi intézményünk van. Ez fontos tényező a falu élhetőségének vizsgálatakor is.
-Nem sok hasonló kistelepülésnek maradt iskolája a környéken. Harcolni kellett érte?
-Nem sok ezer fő alatti településnek van iskolája, ez tény. A tankerületi központ úgy látta, hogy szükség van rá. Az épület önkormányzati tulajdon, az iskola Berentéhez tartozik szervezetileg. A helyi védettség alatt álló kastély az önkormányzaté, amelyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program
(TOP) pályázat keretében felújítottunk, korszerűsítettük a fűtést, a vizesblokkot, és a világítást. Gyakorlatilag a tető kivételével megújult az épület.
Ha már a pályázatok szóba kerültek. Sokszor nagyobb települések is panaszkodnak a pályázati rendszerre. Az elmúlt tíz évben mit sikerült elérniük ezen a téren?
-A pályázatokkal kapcsolatban van egy mondás, amely szerint mindent meg kell pályázni, amit lehet. Azonban ne feledjük, hogy minden pénzbe kerül, így a pályázatok előkészítése is, ami a nagyobbaknál komoly költséget jelenthet. Ezért valójában csak azokat célozzuk meg, amelyekre optimálisan szükségünk van. Az önkormányzati kirendeltség épülete például 45 millió forintos pályázat keretében újult meg. De látja a fűtés maradt konvektoros, amely fogyasztása annyiba kerülhet, mint egy modern kazáné, pedig csak egy helyiséget fűt. Szükség lenne a fűtés korszerűsítésre is.
Utakat újítottunk fel – konkrétan három darabot-, láthatja szépen aszfaltozottak. Az óvoda nyílászáró cseréje korábban megtörtént, ezért a legutóbbi pályázat keretében, a fűtéskorszerűsítés során új kazánt kapott az intézmény.
Mit szeretnének? Mire alapozzák a jövőt?
-Nem egyszerű a kérdés, másfél hónappal a választások előtt- jegyezte meg a falu vezetője. Meg is állt egy pillanatra, elgondolkodott. -Települést építeni, szépíteni, megtartani a lakosságot. az intézményeket működtetni – sorolta a legfontosabb célokat.
-A belterületi utak rendben vannak, az infrastruktúra tekintetében is rendben vagyunk. A régi iskola – ahol most közfoglalkoztatási központ működik, itt tároljuk a szükséges eszközöket, gépeket is – teljes felújítása a cél.
Az intézményeknél már szóba került a helyi gyűjtemény és a kultúrház is, de az nem, hogy milyen a helyi kulturális élet?
-Az elmondottakon túl fontos megemlíteni a hősök napi megemlékezést. Ez azért is lényeges számunkra, mivel van egy alacskai áldozat, Pappné Ábrahám Judit, aki katonaként, a magyar misszió keretében, Afganisztánban vesztette életét. Ennek az ünnepnek a keretében egyúttal rá is emlékezünk. Ezen túlmenően természetesen megtartjuk a nemzeti ünnepeket is.
Nagy hagyománya van a faluban a szőlészetnek, borászatnak. Ugyan igyekeznek a direkt termő fajtákat kiszorítani, de még ezt is termelnek a határban. Vannak pincék is, ahol vörös bort és fehér bort is csinálnak. Az idén rendezzük meg immáron a 23. borversenyt és a 11. nyitott pincék napot, amikor általában 22-25 pince várja a látogatókat. Tekintettel a falu méreteire, ez nagyon szép szám! Szeretettel várjuk a vendégeket. Meg lehet nézni, hogy máshol, akár híres boros vidékeken is, mennyi pincét nyitnak meg egy ilyen rendezvény keretében. A bor az ördögtől való, de benne van a Bibliában is – mondta viccesen, de mégis büszkén a fő rendezvényük alapjával kapcsolatban az egyébként borlovag polgármester.
Az alkalmat megragadva el is beszélgettünk a kulturált borfogyasztásról, amely egykoron a magyar családok mindennapjainak a része volt, mint manapság a franciáknál, olaszoknál, spanyoloknál. Mint kiderült, Alacskán manapság is sokan foglalkoznak szőlővel és borral. Sőt, vannak akik cefréznek is. Nem kis büszkeséggel a hangjában mondta a falu vezetője, hogy a község közigazgatási határán belül két szeszfőzde működik, ami nagy szó manapság.
-Csak gyümölcsből készül a cefre és kezelik is. Igaz, hogy kevesebb lesz mennyiségileg, de minőségileg jobb – tette hozzá a faluvezető az elmúlt évtized változásait értékelve.
A vér nem válik vízzé Alacskán, legfeljebb borrá és pálinkává – jutott eszembe a beszélgetés végén. Ez is hozzá tartozik a helyi szokásokhoz, a helyi kultúrához, amely Alacskává teszi a települést.
Alacskai statisztika
A Központi Statisztikai Hivatal 2022-es népszámlálásakor 656-an éltek Alacskán, ami 134 fővel, ami 17 százalékkal kevesebb, mint a 2011-es lakosság. Ezzel az apró zsáktelepülés az elmúlt időszak egyik nagy vesztese. A lakónépesség 315 férfi és 341 fő nő, vagyis 48-52 az arány, érzékelhető, de nem jelentős a női többség. A korfa olyan, mint a vidéken szokás, a 0-14 évesek aránya 13,3 százalék, a 15-64 éveseké 69,2 százalék, a 65 év fölötti időseké pedig17,5 százalék.
A lakásállomány 267 darab, ami 11 év alatt 13-al csökkent (4,6 százalék). Ez már észrevehető tartományba tartozik. A felújításokról, bővítésekről nincs elérhető információ.
A lakosság 91,6%-a vallotta magát magyarnak, 0,2% németnek, 0,2% ruszinnak, 2,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A nemzetiségi megoszlás a korábbiakhoz képest szinte változatlan.
Vallásuk szerint 7,5% volt római katolikus, 47,6% református, 1,8% görögkatolikus, 0,6% egyéb keresztény, 11,7% felekezeten kívüli (30,5% nem válaszolt). Érdekesség, hogy a korábban abszolút többségben lévő reformátusok száma érzékelhetően csökkent, a többi felekezeté nagyjából stagnál.
-Csontos László-
A cikk a VCA-KP-1-2024/5-000326 pályázat keretében készült.
