Az éghajlatváltozás hatásait Közép-Európában nem csupán a kevesebb csapadék vagy több hő formájában érezzük, hanem egy mélyebb, rejtettebb hiányon keresztül: egyre kevesebb víz áll rendelkezésre a felszín hűtésére. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint a vízháztartási szélsőségek – az aszályok, hőhullámok és hirtelen árvizek – közös gyökere a párolgási-párologtatási deficit növekedése.
A klímaváltozás kísérő jelensége, hogy az időjárási szélsőségek száma és intenzitása is megnövekszik. Hatalmas hőhullámokat villámárvizek követnek.
A felszínre egyre több energia érkezik, de elfogy a víz a hűtéshez. Egyre kevesebb a felhő, ami a Föld és a Nap közé ernyőként ékelődne, így egyre több hő éri el a Földet. Ennek az a következménye, hogy az egyre melegedő felszín egyre jobban melegíti a földfelszíni réteget, ami ezáltal egyre „szomjasabbá válik”, s ezért egyre több vizet képes elvonni a felszínről.
A melegedő felszín miatt a megnövekedett párolgási igény csak addig elégíthető ki, amíg rendelkezésre állnak talajnedvesség-tartalékok. Amikor ezek kiürülnek, a felszín már nem képes „vízzel hűteni magát”, és az addig párolgásra fordított energia közvetlenül hőként szabadul fel. Ekkor indul meg az intenzív felmelegedés, amely a hőhullámok gyors felépüléséhez vezet. Ez okozza azt, hogy egy területen így létrejön a párolgási deficit, ami annak a vízmennyiségnek a hiánya, amelyre ahhoz lenne szükség, hogy egy adott területen elkerülhető legyen a túlforrósodás.
A térkövezés a vízmegtartó képesség lehetőségét csökkenti, hiszen a hőt magába szívja, az esetleges csapadék pedig elfolyik, nem lesz része a párolgással történő hőszabályozásnak.
Ezt a témát elemzi a másfélfok szakmai portál, amit ide kattintva olvashat