Kevesen tudják, hogy Dankó Attila, aki ma Kazincbarcikán él, verseket, regényeket ír. Verseit, bár kötetben még nem jelent meg, volt lehetőségem elolvasni, s bátran mondhatom, jó versek.
A Kidobó c regényét, amit dedikálva ajándékozott nekem, egy ültömben elolvastam. Egy érdekes világba enged bepillantani, olvasmányos formában. Tehát Dankó Attila, az a kazincbarcikai fiatalember, akiről kevesen tudják, hogy verseket, regényeket ír, s mint kiderült, drámáját készülnek színpadra állítani. Vele beszélgettünk az irodalomhoz való kötődéséről, megvalósult, s tervezett műveiről.
Érdekes és meglepő világba engedett bepillantani Attila. Ha valaki beszélget vele, bizonyára nem gondolná, hogy olyan személy a beszélgető társa, akinek gondolatai folyamatosan a készülő regénye, drámája körül járnak
– Korábban verseket írt, mondhatom azt is, jó verseket. Aztán történt egy nagy váltás, prózai művel, egy önéletrajzi jellegű regénnyel rukkolt elő. Mi az oka ennek a jelentős változásnak, ami egyébként nem túl gyakori az irodalomban?
– Ez egy örök kérdés. Ma a versek iránti igény jelentősen csökkent, megjelentetni pedig csak úgy tudjuk, ha pályázunk rá, de ebből egyre kevesebb lehetőség adódik.
A pályázatok egyike kapcsán találkoztam a Helma Kiadóval.
Akkoriban egyébként már úgy éreztem, hogy a versekben nem tudom igazán jól kifejezni magamat, a kiadónál pedig lehetőség kínálkozott arra, hogy regényt jelentessek meg.
Hosszabb ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy a rendszerváltás időszakából életem egy szakaszát jó lenne leírni úgy, hogy azt a mai fiatalok is megértsék, tanuljanak belőle.
Elkezdtem írni a regényt, Először a bevezetőt, s éreztem, hogy ebből lehet valami érdekes. És bármennyire hihetetlen, szinte pillanatok alatt megszületett a Kidobó című regényem.
–Mielőtt belemennénk a regényével kapcsolatos dolgok feszegetésébe, jó lenne tisztázni, melyik Dankó Attilával fogunk többet találkozni? Az íróval, vagy a költővel?
-Bár most prózai mű megírásán dolgozom, de költői énem is jelen van , hiszen a versek életem szerves részét képezik. Az íróval mindenképp, mert most van készülőben a második regényem, s egy dráma pályázaton is sikeresen szerepeltem, tehát drámaíróként is dolgozom.
Érdekelt a dráma is, mint műfaj, korábban is írtam már drámát. Most megjelent egy pályázat, amin sikeresen szerepeltem, s reményeim szerint hamarosan láthatjuk írásom színpadi megjelenését. Azt, hogy melyik színházról van szó, még nem publikálhatjuk.
–Mit jelent pontosan a pályázat?
-Egy színház írt ki pályázatot, aminek értelmében drámaírót keresnek. Erre adtam be a Varázshegedű c. drámámat, ami az első rostán átment. Nagyon érdekes számomra is, olyan új lehetőséget jelent, ami mindig is csábított, a színpadok világa, egy új kifejezési mód. Az ember talán ott találkozik igazán a valódi közönségével, aki ítéletet mond a műről, s ezt látni, hallani, tapasztalni lehet, ami fantasztikus dolog.
–Hol tart ez a történet?
-Elfogadták a drámámat, úgy tűnik, hogy színpadra viszik.
–Térjünk vissza a Kidobó C. regényére. Abban az időben, a rendszerváltás idején a szórakoztatóipart, discokat azonosították az alvilággal. Mi vonzotta abba a világba?
-A megélhetés, ismerősök, barátok, keresése, kapcsolatok építése.
Én nehéz anyagi helyzetből kerültem ide. Na, abból a világból, a szegénységből a legnehezebb kitörni, s ez is egy lehetőség volt erre.
-Általában az alvilág, ami már akkor is létezett, elnyelte az embereket. Mi tartotta vissza, hogy ne süllyedjen el abban a mocsárban, ne váljon önből alvilági figura?
-A küzdeni akarás, a tisztes előbbre lépés. Bennem mindig is megvolt, hogy nem alkarok leragadni ezen a szinten, Megvoltak bennem azok az erkölcsi korlátok, amiket sosem akartam átlépni, és nem is léptem át.
–Érdekes világ a kidobók világa. Előny, hogy itt van pénz, lehet barátokat, kapcsolatokat szerezni. Hátrány, hogy megbélyegezhetnek olyan dolgokkal, amit egy életen át lehet cipelni. Melyikből volt több, az előnyből, vagy a hátrányból?
-Az előnyből. Ezt azok a tapasztalatok jelentették, amiket saját magam javára tudtam fordítani. Mindig az a nehezebb út, ha az ember lentről indul felfelé, látni, tapasztalni a legrosszabb dolgokat, innen indulva minden pozitív impulzus építő jellegű. Tapasztalat pedig ebben a világban volt bőven.
–Az a világ, amiben kidobóként dolgozott, és amiről a regénye szól, egy nagyon zárt, kemény, öntörvényű világ. Nem szeretik, ha a történetek napvilágra kerülnek. Nem lett baja a „kibeszélésből”?
-Nem, mert bár a történet minden eleme igaz, valós, fiktív nevekkel helyettesítettem a szereplőket. Másrészt ezt minden érintett személlyel leegyeztettem, nem a háta mögött, tudta nélkül jelent meg. Ráadásul, ha az érintett személy magára ismert is, a fiktív név miatt nem tudódott ki, hogy valójában kit is ábrázol a fiktív név.
–Lehet, hogy furcsa lesz a kérdésem, mert az alvilág, az alvilág, a régi is, és a mostani is. Azért érdekelne, melyik az elfogadhatóbb? Lehet-e egyáltalán összehasonlítani azokat?
-Szerintem a régi elfogadhatóbb volt, talán azért, mert az romantikusabb, engedékenyebb volt. Akkor indult el egy új világ a szórakoztató iparban, amit az emberek szerettek, Teljesen más, színesebb szórakozási formát kínált, mint a korábbi évtizedek. Szerethető volt, nem olyan durva, mint mai. Mindenki ügyeskedett, de voltak határvonalak, amit nem nagyon léptek át senki. Még akkor sem, ha sokszor abból nőttek ki mára a kábítószerezések, uzsorák, prostitúció, stb.
Ma az alvilágban komoly hatalmi harcok játszódnak, teljesen más, durva, sokszor kegyetlen világ, más mint a kilencvenes években volt.
–Az élete során sok mindennel foglalkozott, foglalkozik. Hogyan vált ezek között fontossá, vagy legfontosabbá az irodalom?
-Amikor verseket kezdtem írni, az jó érzés volt. Jó érzés töltött el, mert láttam, erre is képes vagyok. Aztán később ebből profitáltam. Nem anyagilag, mert ilyen nem volt, hanem a kritikák következtében egyre több pozitív élmény ért. S amikor ezeket az élményeket feldolgoztam, elraktároztam, tudtam, nekem ez az egyik utam, talán a legfontosabb, amit járni kell. Tudja, nagyon jó érzés az, ha egy-egy vers megérinti a mások lelkét.
–Most, hogy megjelent a könyved, mennyire lettél ismert ember?
-Ez egy ellentmondásos helyzet. Itt a városban kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert, hogy írok. A kiadóm jóvoltából az ország különböző részeiről kapok sok köszöntést, ami jól esik. Akkor mondhatom azt, hogy talán máshol jobban ismernek.
–Lehet akkor úgy fogalmazni, hogy írói pályája elején tart, aminek egyik ismérve, hogy bár Dankó Attilát ismerik, de Dankó Attila írót, Dankó Attila költőt kevésbé?
-Igen, ez így van, de szerintem ma ezen mindenki átesik, aki verseket, regényeket ír. Csökkent az irodalmi alkotások iránti igény, az olvasási kedv.
–Ön egyszerre több művön is dolgozik. Mi az, amit befejezett, de még nem publikált, mi az, amin előkészületben van?
-A versek a szívem közepét jelentik. Igyekszem kötetbe rendezni eddigi verseimet, hogy ki tudjam adni.
Most írom a Borsodi krónikás c. regényemet, ami régiónkról szól. Budapestről sokan és sokat írtak, az itteni világról kevesebbet. Én ezt a borsodi régiót szeretném bemutatni saját lelkem szerint, olyannak, amilyennek látom.
Aztán az előző regényem, a Kidobó folytatásán is dolgozom, ami a következő életszakaszom történéseit írja le. S jönnek majd a fikciós regényeim.
Én kaptam kemény kritikát azért, hogy fordítva csinálom. Először írtam az önéletrajzi könyvet, s most jönnek a fikciós alkotások, illetve a drámák. Általában ennek az ellenkezője a jellemző.
Sok tekintetben új világ nyílt ki előttem, mióta szerződésem van a Helma Kiadóval. Nem pénzbeli támogatásról van szó. Kapok instrukciókat, szakértői véleményeket, találkozhatom más írókkal, költőkkel, rendezvényeken vehetek részt, ami mind-mind inspiráló hatású.
Most kaptam tőlük egy felkérést, amiért nagyon hálás vagyok. Hamarosan megjelenik a Romhányi nyomában c. könyv. Aki ismeri a rímhányó Romhányi József munkásságát, az tudja, hogy a híres rímfaragóra utal a cím. E könyvhöz beérkezett alkotások zsűrizésére kértek fel. Ezen felül lesz egy rövid rész, ami engem mutat be, s közölnek ebben a kötetben egy versemet is. Ez a vers Romhányi nyomán íródott, tőlem szokatlan vidámsággal.
Most pedig egy új világba csöppentem, mesék zsűrizésében veszek részt. A kiadóm mozgalmassá tette az életem, amiért hálás vagyok nekik.
Mindig is az volta vágyam, hogy életem minél nagyobb részét töltse ki az irodalom, ez most a Helma segítségével megvalósult.
–Mik a jövőbeni tervei?
-Kiadóm rendkívül aktív a mai magyar irodalom terjesztésében. Lehetőséget teremt fiatal alkotók bemutatkozására, alkotói köröket szervez. Számomra ez a szemlélet egy személyes küldetés is. Felkarolni, segíteni a tehetséges fiatalokat, mert a zsűrizés alapján is azt látom, sok tehetséges író van, de nincs számukra olyan közösség, amiben szakmai tanácsot kaphatnak, segítséget pályázatok írásához, vagy csak irodalomról disputálhatnak hasonló gondolkodásúakkal. Az ő támogatásuk azért is fontos, hogy az irodalom tovább éljen.
–Kívánok sok sikert!
-rizner-
Borítókép fotó: Dankó Attila